Photos

2010. július 22., csütörtök



Köztudott, hogy Magyarországon amúgy is a Pioneer termékei számítanak etalon DJ márkának, így sokaknak örvendetes hír, hogy létezik egy alacsonyabb árfekvésű. ám professzionális termékcsoport, ami mellesleg számos meglepetést és hasznos funkciót tartalmaz.






A DJM-350 es keverő már egy teljesen digitális alapokon működő pult és bár nincsen rajta digitális ki és bemenet, a gyártó hivatalos leírása szerint, az analóg jelet azonnal digitálisan feldolgozva működik”. Ezzel a technológiával viszont sikerült a elérni, hogy a pult hangja kellőképpen tiszta, zajmentes, és dinamikus legyen, mint ahogy azt vártuk is. A digitális technológiának azonban nem csak a hangzásban és funkciókban van előnye, hanem ezáltal a potméterek elkopásával egy időben nem fog pultunk elkezdeni recsegni, mivel a kezelőfelületek nem effektíve az analóg jelet szabályozzák, hanem csak parancsokat adnak a DSP processzornak, ami majd szabályozza a funkciók paramétereit.


A csomagolásból kibontva a megszokott kellékekkel találkozhatunk, ami a hozzá tartozó tápkábel (ill. a cd lejátszónál faderstart és rca-rca is), valamint a használati leírás. A keverőpult felépítésében az előző szériákat követi, míg a cd játszó anyagát tekintve örökölte az ugyancsak új szériás CDJ-900 és 2000 plexi szerű tetszetős borítását, kialakításukra pedig leginkább a letisztultság, minimál design és az egyszerűség, ésszerűség jellemző.


A bekapcsoló gombot a pult tetején helyezték el ami (mint minden más nyomófelület a pulton) egy finom mikrokapcsoló. Így jogosan tartottunk tőle hogy mi van akkor, ha valaki buli közben véletlenül rányom, és megáll a zene. Nos, kellemesen kellet csalódnunk, mivel (és itt lép közbe ismét a digitális technológia,) a pult 2 esetben kapcsol ki. 1, ha legalább 3 másodpercig folyamatosan nyomjuk a kikapcsoló gombot. avagy, ha a bemeneteken és a kezelőfelületeken 20 percig semmilyen változást nem érzékel. Ezekben az esetekben aktiválódik az alvó azaz standby mód.

Egy nem túlzottan hasznos, ám de jópofa dolog, ami bekapcsoláskor egyből feltűnik, hogy a kijelzője, ami eddig csupán a sávok hangerejének visszajelzésére volt alkalmas, most mátrixvezérléssel lett ellátva és kiírja a pult típusát ( DJM-350 ). Na de térjünk a fontosabb dolgokra.


A keverő alapvetően 2 + 1 csatornás, azaz 2 db fix line és phono valamint egy mikrofon bemenettel rendelkezik, amit kedvünk szerint használhatunk akár egy 3. vonalszintű eszköz megszólaltatására is. Ez a széria is tartalmaz effekteket, szám szerint 4 db-ot, (Gate, Jet, Crush, Filter) viszont a parametrizálásuk egészen egyszerűre sikeredett, hiszen csupán az effekt mélységét tudjuk állítani egyetlen potméterrel. A régebbi DJM-400 hoz képest nem sokban módosult a kimenetek száma sem, ezúttal 2 db teljesen egyszerre szabályozható aszimmetrikus RCA kijárat található a hátlapon. Ezen kívül rendelkezik a pult faderstart funkcióval is, valamint, ami egyedivé és érdekessé teszi az egészet, a jobb felső sarkában helyet kapott egy usb csatlakozó + kezelő felület. Ide csatlakoztathatjuk külső adattárolinkat (Pendrive, HDD) amik segítségével direktben a master jelet rögzíteni tudjuk wav formátumban (CD minőség: 44100 Hz 16 bit stereo). Az így rögzített felvételeket mind külön könyvtárba szelektálja, amit utána szabadon vissza is hallgathatunk, ill. lehetőségünk van beletekerni is.

Ejtsünk néhány szót a dj-k számára talán legfontosabb dolgokról is, úgymint a potméterek, és szabályzásuk. a crossfader egy közepesen laza potméter állítható karakterisztikával, a line potméterek kezdetben egészen szorosan, „katonásan” csúsznak, ám teljesen lineárisan szabályoznak. a csatornánkénti EQ és gain pedig tagonként a teljes némítástól a + 9 dB-es kiemelésig ugyancsak lineárisan képes szabályozni.

Mindent összevetve a DJM-350 egy otthoni körülmények között jól kihasználható kis keverőpult Pioneerhez képest viszonylag kedvező áron.




CDJ-350 es viszont túlnyúlik egy egyszerű CD lejátszó fogalmán, ugyanis ő már nemcsak audió lemezeinket képes kezelni, hanem akár (a mai normáknak megfelelően) MP3, AAC, WAV és AIF formátumok beolvasására is képes. Nem csupán lemezen képes adatokat fogadni, hanem a bal felső sarkán elhelyezett USB porton keresztül is tud kommunikálni pendriveunkal, avagy külső HDD-nkel, de a hátulján elhelyezett USB porton keresztül számítógépünkre csatlakoztatva egyszerűen MIDI vezérlőként is alkalmazhatjuk. Ezek mellet természetesen megmaradtak a régi funkcióink, azaz a kapcsolható master tempó, az állítható pitch range, de bele került a beatloop és loop funkció, valamint a jog vinyl módú (scratch) funkciója is. A kijelzőjéről is érdemes néhány szót ejteni az eszköznek, hiszen ez is megújult. Természetesen ez is már kiírja a számcímeket, valamint vinyl módban kirajzolja a negyedeket az adott részen belül, és mutatja hogy éppen aktuálisan hanyadik „dobnál” tart a zene.

Hasznos funkciója még a BPM LOCK, amivel egyszerűen inaktiválhatjuk a sebességszabályzónkat, valanmint ezáltal képes rá hogy ha a master bpm-et beállítjuk mind 2 lejátszónkon ugyanarra az értékre, akkor a zenéket „ egyazon sebességre hozva” játssza le.

A CDJ-350 már támogatja a recordbox funkcióit, így akár a lejátszón közvetlenül állíthatunk össze playlisteket, avagy szerkeszthetjük a már meglévőket.



Ez a médiajátszó tehát méretileg ugyan a home kategória felé húz (úgymint kisebb társai (CDJ 100 , 200 , 400 ) de tudását és jellegét tekintve pedig a nagyobb szériákra kacsingat, (CDJ 800 , 1000 , 900, 2000 ) ezért lesz ő a tökéletes híd a két széria között, és tökéletes választás az otthoni, haknis és kis klubos pioneer felhasználók számára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése